Üdvözöljük az Abacom Kft. honlapján

2011.11.22.

 

Tevékenységünk szerteágazó és ahogy nő a gazdasági válság úgy szélesítjük tevékenységünk palettáját. Megalakulásunkkor kizárólag az egészségügyi intézmények elemzésével, teljesítményadataik statisztikai feldolgozásával foglalkoztunk. Az adatok feldolgozásakor minél több oldalról közelítünk meg egy-egy területet és az információk bemutatására táblázatok és listák készítésén kívül grafikonokat, térképeket is használunk. A TVK bevezetése óta egyre többféle és új módon keressük a közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat.

Kidolgoztuk saját TERMÉKPIAC rendszerünket, mely alacsony szolgáltatási díjért segíti partnereinket saját termékeik és szolgáltatásaik értékesítésben, illetve piaci információt nyújt azoknak, akik bármilyen terméket (élelmiszert, egészségügyi termékeket, ipari, számítástechnikai és bármilyen kiskereskedelmi forgalomban lévő terméket), vagy szolgáltatást akarnak eladni, vagy vásárolni. Weblapunkon megtekinthetők új szolgáltatásaink, pl. a Chevrolet márka típusainak ajánlata, de közvetítünk kegyeleti szolgáltatást is, többek között temetés helyett megszervezzük a hamvak légi szórását.

Ebben a nehéz időszakban minden vállalkozásnak meg kell keresni azokat az új pályákat, amelyekkel pótolni tudja elvesztett bevételeit. Ehhez keresünk korrekt partnereket és kívánunk mi is korrekt ügyfelei lenni partnereinknek.

Magunkról

2011.11.22.

 

Vállalkozásunk 1996 óta foglalkozik az egészségügyi intézmények teljesítmény-finanszírozási adatainak elemzésével, értékelésével, az intézményi menedzsment számára hatástanulmányok, terv-variációk, esetforgalmi és morbiditási statisztikák készítésével.

Az intézmények kontrollinggal foglalkozó szakembereit saját szoftverünkkel támogatjuk. Kontrolling szoftverünket minden intézménytípus kipróbálta, használta városi és megyei kórház, országos intézmény és egyetem egyaránt.

Szolgáltató tevékenységünkhöz a GYÓGYINFOK és a kórházak saját statisztikai adatait használjuk. Olyan egészségügyi adatbázist tartunk karban, amely lehetővé teszi a teljesítményadatok idősorba rendezését, a szezonális hatások vizsgálatát, trendek alapján modellek, becslések készítését. Szolgáltatásaink része az adatbázis karbantartása és helyben használható lekérdező programok telepítése, mellyel vezetői információs rendszer kialakítását tesszük lehetővé.

Ajánlat

2011.11.22.

 

Partnereink azért szeretik szoftvereinket, mert rugalmasak, látványosak, jól kezelik az OEP-től visszakapott listákat és minden elvárt jelentés, vezetői információ előállítható a segítségükkel. Az általunk feldolgozott adatokat elérhetővé tettük helyi hálózatokon és interneten, weblapon is. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk országos és regionális adatgyűjtő rendszerek létrehozásában és üzemeltetésében. Kollégáink felkészültek és képesek alkalmazkodni váratlan feladatok elvégzésére is. Remélem módunk lesz megismeri egymást.